Domonics Péter -  Zenészeti önéletem rövid rajza 

Hetedikes voltam, amikor a szomszéd srác dobgitárján felfedeztem az E-mollt. Emlékszem, nagyon tetszett, mutogattam mindenkinek, hogy nekem EZ a kedvenc akkordom.

De a gitárt sajnos vissza kellett adnom a gazdájának még mielőtt a szülei megtudták volna, hogy kiadogatja nekem az ablakon.

Nyolcadikos voltam, amikor csináltam egy piköpös lapgitárt. Azon kezdtem el gitározni tanulni koppanásig felhangosítva a bulgár Melodia csöves rádiót - ha nem voltak a szüleim otthon.

Később édesanyám lepett meg egy Szovjetunió-beli jutalomútról hozott orosz hét(7!)húros dobgitárral. Azon treníroztam magam autodidaktaként kezdetben Táncdalfesztivál kották, később a Muszty-Dobay féle Gitáriskola leckéit követve, és a környezetemben megforduló ügyesebb gitárosok kezeit lesve.
Első formációnk Horváth Miklós gimnáziumi osztálytársammal úgy 1974-75-ben a Gyökkettő zenekar lett (matfiz tagozatra jártunk). Balassy verseket énekeltünk gitárkísérettel magyar órán. A siker láttán duónkhoz hamarosan csatlakozott osztálytársunk, Szabó "Kukac" Attila is mini gitárjával.(Attcsi bácsi ma profi jazz-zenész, zenetanár.) Így hát megalakult basszus-, ritmus-, szólógitáros felállású triónk, a Gyökhárom. (A basszusgitár alapvetően a fent említett héthúrosból készült.) Írtunk sajátnak vélt szerzeményt is. Édesanyám volt, aki már első hallásra közölte:

- Jaj, ezt ismerem! - és énekelte:
- Kismariska, ilyen ez az élet, Hazudnak a májuséjszakák... – Tényleg ismerte. Mi nem.

Később Major Gábor, és Horváth Tamás (szintén gimnáziumi társak) bevonásával megalakítottuk a Kerékkötő együttest. A közismert klasszikus polbeat repertorárba vegyült némi latin, country, blues, rock és spirituálé is. A lehetőségekhez mérten igyekeztünk változatos hangszereléseket kreálni, és emellett hangsúlyt fektettünk a többszólamú vokálokra is. Őrizgetek egy 30 éves kazettás felvételt, hallgasd meg! A Kerékkötő játszik: Sötéten fénylik…



“Légy erős, légy erős…” erősítés nélkül a sziklabarlangban kb. ezres közönség előtt
Kitartó hajnali próbák eredményeként az együttes legnagyobb sikerét 1977-ben a Soproni Országos Diáknapokon élte meg. Fenti képen: a Kerékkötő fellépése a diáknapok alatt a fertőrákosi sziklabarlangban rendezett koncerten.
  
A középiskolát követő egyetemi évek új zenei formációt hoztak. 1978. július 17-én a Szovjetunióba deportálandó 130 magyar állami ösztöndíjas diák Harkov felé robogó zárt vonatán két gitár is utazott. Az egyik az én tizenkéthúrosom, a másik Károly Péter , későbbi zenésztársam és barátom klasszikus nejlonhúrosa volt. Akkoriban kb. 800 magyar diák élt különböző egyetemi koleszokban szétszórva a nyolc(+2)milliós Moszkvában. Péterek Duó néven rengeteget hakniztunk a moszkvai magyarok rendezvényein. Hallgasd meg, egy próbafelvételen a Péterek játszik: Színház.

Igyekeztünk igényes szövegű színvonalas műsorokat adni. Többek között rendszeres fellépői voltunk a nagyhírű Lomonoszov egyetemen működő, már kisebb hírű nemzetközi diáktársulatnak is.
Két ízben szerepeltünk az orosz tévében – magyarul előadott dalokkal! Egyszer a metróban utazva felismertek. Odajött egy lány, és rákérdezett, tényleg minket mutattak a nagy szovjet tévében? Mondtuk, aha. Nézett a csillogó szemeivel. Mi meg néztünk ugyanúgy egy darabig, aztán mentünk a dolgunkra. Akkor ott meglegyintett a felismerés, mekkora hatalom a média.
De gyakran megjelentünk a hazai pódiumokon is. A Péterek Duó visszatérő fellépője volt a politikailag végre kötetlen, jó színvonalú és hangulatú székesfehérvári Fiatal Dalosok Találkozójának. Duó kategóriában egyszer másodikak, egyszer pedig elsők lettünk, amikor egy Ladányi versre készült performanszt adtunk elő zongora-bőgő kísérettel. A legnagyobb elismerés a találkozó nyerteseinek részvételével megtartott gálaműsor során ért bennünket.

Az ott eljátszott “Fiatal mérnökök indulójának” előadása után a kulisszák mögötti félhomályban elénk állt egy alacsony, szemüveges, kopasz alak. Kissé oldalt billentett fejével felnézve halkan ennyit mondott:
- Ez jó volt! – Ő Ladányi Mihály költő volt.

A Zene a lelki kapcsolatok hordozó közege.
A közös zenélés öröme nemcsak zenészeket, de a hallgatóságot is inspirálja, lélekben közelebb hozza.

Büszke vagyok, hogy a napi feszített munka mellett sikerült ezt az értékes és tovább bővülő The Old Show repertoárt létrehoznunk, megtanulnunk, és a hallgatóság számára is élvezhető módon megszólaltatnunk. Különösen örülök a zenész- és nemzenész társak közösségteremtő közös örömének!

----ooo----

Vissza a "Tagok" arcképgyűjteményhez