Agócs Viktor: Énekesi előéletem

Zenei pályafutásom kezdete a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Kereskedelmi és Élelmiszeripari Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskolához (röviden KÉVIG-hez) kötődik, ahol 1993-tól 1998-ig voltam a mintegy 10 fős középikolai énekkar oszlopos tagja.
Változatos stílusú dalokat énekeltünk szintetizátor kísérettel. Ilyeneket, mint pl. a 67-es út, Micsoda buli, Vangelis és természetesen Beatles nóták.
Persze nem maradhatott ki a sorból a Micimackó sem.

Főleg iskolai rendezvényeken léptünk fel. Rendszeres esemény volt a Mikszáth-napok, ahol vendégeink voltak más testvériskolák képviselői is. Egy ilyen alkalommal előadtam a János vitézből pár nótát (János vitéz, Bagó dala). 

Számomra az egyik legemlékezetesebb élmény egy színvonalas templomi hangversenyen való szereplés volt. 

Az iskolai Ki-Mit-Tud –on végzős ötödikesként „Kegyelemdöfés” néven négyen arattunk fergeteges sikert. Megnyertük a versenyt. 
Egy hónap erejéig zeneiskolában is csiszolgattam ének tudásomat. 1998-tól tartó csendes érlelődés időszaka után most végre énekelhetek a The Old Show zenekarban. 

Jól érzem magam itt, ebben a vidám kis bandában.