Hencsey Zoltán - Hogyan leszek egyszer basszusgitáros


’76-ban, egy szép napon Édesanyám hazaállított egy gitárral, aki akkoriban a Magyar Rádió görög nyelvű adásában vállalt szerepet. 9 éves voltam. Azt mondta: „Itt az ideje fiam, hogy megismerkedj egy hangszerrel. Most indul a tv-ben Szendrey-Karper László: Hat húron pendülünk c. gitároktató sorozata kezdőknek. Ezt a gitárt kollégám fia – Papadimitriu Grigorisz a Kormorán együttes alapító tagja - segített kiválasztani, ki is próbálta, eljátszotta rajta a Sirtakit.”

Felcsillant a szemem a lehetőség és a gyönyörű nylon húros Cremona láttán, amit a Triál-ban vett. Hol máshol ? Ma is emlékszem az illatára.

Sajnos az első adásról lemaradtam, ami – most már tudom – végzetes hiba volt. A második adás úgy kezdődött, – ma is előttem van – hogy Szendrey-Karper ült egy fura széken, bal lábát egy vicces sámlin tartotta, és azt mondta: „Hangoljuk be a hangszerünket”, és elkezdte pengetni össze-vissza, miközben a végén tekergette a bizgentyűket. Én csak néztem meredten, de semmi rációt nem találtam abban, amit csinál. Jobb híján én is elkezdtem a kulcsokat olyan helyzetbe állítani szemre, ahogy a Mester hangszerén látszott, de nem értem el eredményt. Nem szólalt meg a Sirtaki.

Néhány hónap hangszerporosítás után jött a hír: van a közelünkben egy nagyon kedves, aranyos néni, sokunk Tercsi nénije, aki otthonában vállal zenetanítást gyerekeknek. Jártunk hozzá sokan, ki gitárral, ki tangó harmonikával. Ő maga stájer citerán játszott szívesen. Többször hallhattuk a rádióban akkoriban. Tőle nagyon sokat tanultunk, módszere egyedülálló volt.

Az ő szervezésében többször felléptünk nyugdíjas klubokban  ahol málnaszörppel, süteménnyel kedveskedtek az elégedett hallgatók. A tangó harmonika hangját különösen szerettem, mert mellette nem hallatszott, ha időnként „kan-dúrt” fogtam a gitáromon. Ma is bármikor el tudnék játszani fejből pár taktust a Ländler-ből, de ne ijedjetek meg, nem teszem.

    Nyolcadikos koromra Tercsi néni polkái és walzerei valamint a málnaszörpös bulik vesztettek fényükből, és szép lassan el-elmaradoztam az órákról, majd végül abba is hagytam a gitártanulás e módját.

Középiskolai osztálytársaim közül többen gitározgattak, így én is ismét kedvet kaptam. Ezidőtájt vettem meg megintcsak a Triálban második gitáromat. Máig emlékszem: 2200Ft volt. Csudajó NDK gyártmány. Ezt főként az akkor oly divatos tábortüzeknél vetettem be. Szólt ám az ohájó, meg a tizenhat tonna.

 
 



Azt követően jódarabig csak gyermekeimnek játszottam hébe-hóba, akik 3-4 évesen még szívesen hallgatták. Számukra mára a Micimackó azon dalok gyűjtőneve lett, amit ki nem állhatnak.

2007 elején Ádám fiam megtalált, hogy szívesen kipróbálná a gitározást. Ennek nagyon megörültem, mert meglévő gitárjaim időközben az állásban tönkre mentek és ez elég jó indok volt egy új hangszer beszerzéséhez, amit csak magamnak nem vettem volna meg. Némi utánajárást követően kiválasztottuk első közös elektromos gitárunkat, egy fekete Squier Bullet Stratocastert ami egy új korszak kezdetét jelentette.

Az akkoriban megalakult The Old Show zenekarunkban próbálgattam szárnyaimat, hol szóló, hol kíséret szólamot játszottam, mígnem Nivelco anyavállalatunk akkori kék arculat színét reprezentálandó, repertoárunkba bekerült a Kékszínű virág című old timer is. Közben egy profi zenész basszusgitáros barátom – Kisszabó Gábor, aki egyben focicsapat-társam is - nagy lelkesedéssel mesélte, hogy szert tett egy 30 éves Fender Jazz Bass gitárra, ráadásul pont EZ volt az a gitár, amelyiken az eredeti Kékszínű virágot játszotta annak idején Balázs Gábor.

Akkor még azt sem tudtam, hogy milyen húrok vannak egy basszusgitáron, csak azt, hogy vastagabbak, mint az enyémen. Néhány nap gondolkodás után úgy döntöttem, hogy bár mint tudjuk, nőt, autót, fogkefét, hangszert nem adunk és nem kérünk kölcsön, mégis megkérdem barátomat, nincs-e a padláson véletlen egy basszusgitárja, amit nem használ, és kölcsön tudna adni pár hétre, mert iránta és újdonsült hangszere iránt érzett tiszteletből megtanulnám a Kékszínű virág basszus szólamát, persze csak amúgy deolcsózoli módjára. Szerencsémre volt éppen egy Fernandes gitárja, amit tudott nélkülözni, bár megjegyezte, hogy nem a padláson tartja a hangszereit.  Attól a pillanattól froclizásból „Kolléga Úr"-nak szólítom őt, ő pedig „jófejségből” viszont.

    A fellépés nem várt sikert hozott, köszönettel visszaadtam a basszusgitárt Kolléga Úrnak, majd néhány nap után megérett bennem a gondolat: szükségem van egy saját basszusgitárra.

    Megtetszett.

    Mai zenekarban betöltött szerepemet hűen tükrözi Helembai Zoli jól elkapott képe: 

                                    Zoli szervez, telefonál, gitározik